2018. június 9., szombat

Piskóta meggyzselével, tejszínhabbal

Nem terveztem most semmi poharas, rétegezős desszertet, de egy másik sütiből maradt piskóta, a szomszédasszonytól pedig kaptam meggyet, szóval muszáj volt 🙂

Ha nincs maradék piskóta vagy keksz akkor a 4 adaghoz 3 tojásból elég készíteni. A tojásokat szétválasztom, a sárgáját 10 g DW 1:4 édesítővel, kupaknyi vaníliaaromával, 5 ml olajjal és 25 ml vízzel habosra keverem. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem.  60 g teljes kiőrlésű búzalisztet és késhegynyi szódabikarbónát beleszitálok a sárgájába, összekeverem és óvatosan beleforgatom a habot. Gáztepsi méretű sütőlapon, előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.

500 g magozott meggyet 50 ml vízzel és 20 g DW 1:4 édesítővel felfőztem és konjac liszttel sűrítettem, majd kihűtöttem.

250 ml tejszínt 10 pötty porrá tört édesítővel kemény habbá vertem.

Az apróra vágott piskóta felét az üvegek aljára szórtam, majd elosztottam rajtuk a meggyzselét. A meggyre ismét piskóta, arra pedig tejszínhab került. Tetejét fahéjjal, citromfűvel díszítettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.